top of page

Szeretettel köszöntjük!

1998 júniusában indult a szolgálatunk Debrecenben hiánypótló könyvek, segédanyagok kiadásával, mint a

 

  • Felkészülés a serdülőkorra

  • Lépésről lépésre a hit ösvényén

 

mely a teljes Bibliát feldolgozza. Ezzel a hitoktatóknak tartottunk képzéseket Debrecenben, Budapesten, Tiszanagyfaluban, Kiskőrösön és Sárospatakon Bob és Sandy Barber által.

Ön is találkozhatott már velünk, amikor háttér flanelokat segítettünk másolni szerte az országban.

 

Ifjúságvezető képzéseink az alábbi kiadványokkal indultak el:

 

  • Jim Burns: Ifjúságépítők

  • Jim Burns: Szex, drogok & rock’n’roll munkafüzet
     

Keresztény vezetői konferenciát szerveztünk Debrecenben, Budapesten és Békésen. És a németországi vezetői konferenciára lelkészeket vittünk ki 1999-2005-ig Kalsruhe, Oberhausen, Erfurt, Düsseldorf és Nürnberg városokba. 2013-ban elkezdtük szervezni a magyarországi GLS csúcsvezető konferenciát.

Háttér másolás Cegléd.jpg
2000 Düsseldorf GLS csoport crop.jpg
Készen állsz 4 DVD.jpg
Tim Sanford, M.A._Engedd el a gyeplőt, és élvezd....jpg

Jegyesoktatókat is több éven át képeztünk ki David Sanford által Debrecenben, Vajtán, Őrbottyánban, Budapesten, és közben kiadtuk a

 

  • Készen állsz? jegyesoktatói DVD csomagot

 

Szerveztünk még Lelkészgyerek konferenciát is az alábbi könyvek szerzőjével:

 

  • Tim Sanford: Muszáj tökéletesnek lennem

  • Tim Sanford: Engedd el a gyeplőt


6 éven át bemutatkoztunk a nagyobb felekezetek lelkészgyűlésein az egész országban, Erdélyben, Komáromban (SK), Felsőőrött (A). Teológián végzetteknek adományoztunk könyveket Budapesten, Debrecenben, Pápán, Sárospatakon, Komáromban (SK) és Kolozsváron.

 

Könyvesasztalunkkal több keresztény rendezvényen is találkozhattak velünk: Csillagponton, Misszió Expón, Dics Sulin, REND-en, Lendület és Ifi konferenciákon. Rendszeresen részt veszünk a budapesti Keresztyén Karácsonyi Könyvvásáron.

2019-től Sárospatakra költöztünk, itt fejeztük be és adtk ki legújabb kiadányainkat:

 

  • David Pawson: Kulcs a Bibliához 1.-3. 

  • Új Remény A.: Könyvről könyvre Biblia ÚSZ 1.-2.
     

Mára, 24 év után közel 40 kiadványunk van, ezért indítjuk el a webshopunkat, hogy a teljes kínálatunkat egy helyen tudják megtekinteni és kedvezményesen megvásárolni kedves Olvasóink.


Örülünk, ha áldássá lehetünk, ezzel segíthetjük az Ön fejlődését, szolgálatát. Szeretettel várjuk megrendelését, és a könyveinkkel kapcsolatos visszejelzését, ajánlását!

Shalom! (=több, mint elég életének minden területén)


Új Remény Alapítvány

David Pawson_ Kulcs a Bibliához ÚSZ 3. rész.jpg
Könyvről Könyvre Biblia 2 rész.jpg
bottom of page