Családi tábor

A Debrecen Nagyerdei Református Gyülekezettel július 9- 15-ig több, mint 350-en táboroztunk együtt Sátoraljaújhelyen. A csendeshét célja hitbeli erősödés, gyülekezetépítés, lelki-testi felfrissülés volt. A délelőtti énektanulás és közös bevezető után most is meghitt igei kiscsoportos foglalkozásokat és közös lelki beszélgetéseket megtarthattunk. Más programok pedig segítettek a gyülekezet különböző korosztályainak, rétegeinek egymás jobb megismerésében. Délutánonként a spontán szerveződő csoportokban nagyszerű kirándulásokat tehettünk, de volt alkalom sportolásra, játékra, kézműves programokon való részvételre, és még starndolásra is a tábor úszómedencéjében. Esténként áhítatot és közös éneklést tartottunk a városi templomban. Egy nagyszerű és tartalmas hetet tölthettünk el együtt kicsik, hittanosok, ifisek, fiatalok, családok, középkorúak és idősebbek is, amiért legyen a hála és dicsőség Istennek.

 

Eseménynaptár:

Összes esemény listája

Imakérések:

Dr. Ken Blanchard és Mark Miller könyve, A titok- Amit nagy vezetők tudnak- és tesznek című kiadványunk nyomtatási munkálatai befejeződtek, a könyv gyönyörű minőségben készült el. Köszönjük imatámogatásukat.

A következő kiadványunk Bill Hybels: Csak pár lépés c. könyve a napokban kerül a nyomdába. Kérjük imádkozzanak velünk, hogy ez is szép minőségben készülhessen el.

Minden imát hálásan köszönünk!